FENNTARTÓNK
TÁMOGATÁS
Napi Evangélium
- 2025. október 22. – Szerda (Lk 12,39-48) 2025.10.21.Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Gondoljátok meg: Ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.” Péter megkérdezte: „Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?” Az Úr így válaszolt: „Ki a hű […]
„HATÁRTALANUL!” Tanulmányi kirándulás Felvidéken – 2024
HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT
BESZÁMOLÓ
2025
Tanulmányi kirándulás a Szepesség gyöngyszemeibe 3 napon át
Előkészítő óra:
Május 28.
Az előkészítő órát a kirándulás előtt nem sokkal tartottuk, abból a célból, hogy az ott hallottak és látottak friss élményként éljenek a hetedikes diákok fejében. Az előzetes feladatoktól kezdve, az indulásig, a várható helyszínekig és programokig, az utólagos feladatokig, mindenről szót ejtettünk.
Az egyes helyszíneket PPT-n képekkel és kisfilmekkel mutattuk be, mi, az osztályfőnökök, illetve a diákok. Emellett plakátokat is készítettünk a helyekről, amelyeket majd meg fogunk látogatni. Internetes böngésző, illetve a vállalkozó kedvű tanulók bemutatói segítségével. Előzetes felkészülés alapján minden helyszínről, nevezetességről néhány mondatos beszámolóval készültünk, amit a többieknek előadtak.
A Barangoló Okosdoboz segítségével online feladatokat oldottunk meg, ezt a diákok nagyon élvezték.
Kirándulás
Június 4-6.
1. nap: 2025. június 4.
· Betléri kastély
· Dobsinai főtér
· Dobsinai evangélikus templom
· Poprád – Tátraalja Múzeum
· Szepesszombati templom
Reggel indultunk az iskola elől, a határt Somoskőújfalunál léptük át. Az első állomásunk előtt Rimaszombatnál felvettük idegenvezetőnket, majd a Betléri Andrássy-kastélyt tekintettük meg.
A helyi tárlatvezető rendkívül kedvesen fogadott, és rengeteg új információval látott el minket.
Innen indultunk Dobsinára, ahol a főtérben gyönyörködhettünk, majd látogatást tettünk a helyi, nagy múlttal rendelkező evangélikus templomba. A lelkipásztor kalauzolt minket, és ismertette velünk a templom történetét.
Poprád városában megtekinthettük a méltán híres Tátraalja Múzeumot, ahol igazán gazdag kiállítási sokaságot láthattunk.
Még egy videóvetítésen is részt vehettünk, ami egy harcos vezér életét mutatta be, majd temetkezési helyét rekonstruálta.
Utolsó állomásunk Szepesszombat volt, ahol rövid városnézés után meglátogattuk a helyi római katolikus templomot, amit a plébános mutatott be nekünk, illetve annak páratlan belsőépítészeti remekeit.
Későn értünk szálláshelyünkre, ahol meleg vacsora várt. Majd elfoglalhattunk a cserkészszállásokra emlékeztető házainkat. A gyerekeknek nagy tér állt rendelkezésükre, hogy a sok buszozást egy kis mozgással kompenzálják.
2. nap
· Igló városközpont
· Márkusfalvi Múzeum
· Eperjesi templom, templomtorony
· Eperjesi városnézés
· Kassai Dóm
· Kassai városnézés
Reggeli után buszra szálltunk, hogy megtekintsük Iglót, ahol a helyi múzeum egyik munkatársa tartott előadást a városról, illetve híres szülöttjeiről.
Utána rövid látogatást tettünk a városközpontba, ahol a főtéren álló legendás harangot meg is kongathatták a vállalkozó kedvű gyerekek és tanárok.
Következő állomásunk Márkusfalva volt, ahol a kastélyban, illetve a nyári lakban tettünk egy nagyon érdekes kirándulást.
Tárlatvezetőnk megengedte két zongorán játszó tanítványunknak, hogy kipróbálják az egyik
hangszert. Előadásuk nagy sikert aratott.
Eperjes volt utazásunk következő mérföldköve, ahol a bátrabbak felmehettek a templom híres tornyába, ahol gyönyörű panoráma tárult a szemük elé. A többiek addig a templomot tekinthették meg, majd közösen együtt városnézésre mentünk, szerencsénkre éppen akkor tartották az eperjesi napokat.
Néhány kalandoskedvű fiú pedig kipróbálta a városközpontban felállított óriáskereket.
Második napunk zárásaként a történelmi Kassa városát ismerhettük meg. A történelmileg gazdag város bebarangolása előtt megcsodálhattuk a Dóm monumentális épületét, megismerhettük magyar történelmi vonatkozásait.
Leróhattuk tiszteletünket II. Rákóczi Ferenc fejedelem, illetve édesanyja Zrínyi Ilona sírja előtt. Egy kedves fiatalember által elmondottakból ismerhettük meg az épület történetét, illetve sok érdekességet megtudhattunk a Szécsényhez is kötődő fejedelemről.
3. nap
· Lőcsei templom
· Lőcsei városnézés
· Késmárk – Thököly vár
Reggeli után tanulóink rendet tettek szálláshelyükön, összepakolták bőröndjeiket, és útra készen álltunk, hogy hazaérkezésünk előtt még megtekintsük Lőcse és Késmárk nevezetességeit. A templom belső szépségeinek megcsodálása, illetve a templomi dolgozó ismertetése után a város szépségeit, különlegességeit ismerhettük meg. A fekete város című filmből ismert városháza régi fényében tündököl a nemrég kapott felújítás után. Tanulóink egy rövid szabad program keretében felfedezhették az óváros egyéb nevezetességeit is. Lehetőségük volt vásárlásra, fagyizásra.
Kirándulásunk utolsó elemeként a méltán híres késmárki Thököly várat néztük meg.
Nagy forgatagba, illetve hatalmas tömegbe csöppentünk, hiszen pont várnapok zajlottak, ahol előadók, korhű ruhába öltözött fellépők szórakoztatták a közönséget.
A vár számtalan szobája mind más-más látnivalóval csábítja a turistákat, nem csak a fejedelem korának részleteit mutatja be, hanem időben is utazhatunk, egészen napjainkig (pl. a síelés története).
Innen az otthonunk felé vettünk az irányt, elbúcsúztunk idegenvezetőnktől, aki az utunk során végig velünk volt, kedvesen és felkészülten kalauzolt minket.
Köszönjük minden résztvevőnek és segítőnek a munkáját, akik támogatták pályázatunk sikeres megvalósítását!
Témanap
Június 17.
A Határtalanul kiránduláshoz kapcsolódóan a nemzeti összetartozás napja alkalmából témanapot szerveztünk a hetedik évfolyamosok vezetésével, akik az egész felső tagozat számára változatos és színes programokat találtak ki osztályfőnökeik segítségével. Magát a témanapot a tanév utolsó hetén tartottuk meg.
Minden osztály forgószínpad-szerűen hat állomáson különböző feladatokkal, tevékenységekkel ismerkedett a témával. A kezdéskor minden osztályfőnök röviden beszélt a nemzeti összetartozás napjáról, hogy az alsóbb évesek is tisztában legyenek az alapokkal, a nagyobbak pedig felidézzék a már tanultakat.
Mozgásos feladataink sorában várépítés, célbadobás, kötélhúzás, egyéb ügyességi feladatok szerepeltek. Ez tematikusan a hetedikesek által megtekintett történelmi eseményekre (pl. csaták) reflektált.
A program kínálatában szerepelt nem csupán a Felvidék bemutatásra, hanem a határon túli magyarság életének, kultúrájának ismertetése is. Videók, kisfilmek megtekintését követően a felső évfolyamosok teszteket tölthettek ki, amelyeket a kiránduló osztályok tagjai állítottak össze és értékeltek. A hetedik osztályosok PPT-előadást tartottak az általuk választott nevezetességekről, amelyeket ők ismertettek a hallgatóság előtt.
Értékelő óra
Június 18.
A napunkat a Talabor által küldött értékelőlap kitöltésével kezdtük, mivel fontosnak tartjuk a diákok véleményét, ezért úgy döntöttünk, hogy szavazás segítségével pontozunk.
Ezen a napon új PPT-k kerültek bemutatásra, amit már a saját fotókkal és a kirándulás közben készült rövid videókkal töltöttünk meg. A diákon a képek és videók mellé találó címek, feliratok kerültek, amik segítették a jó hangulatú visszaemlékezést.
Újból áttekintettük a három nap legfontosabb eseményeit, helyszíneit, előjöttek az átélt élmények, hangulatok. A benyomások mellett felidéztük a látnivalókról, a helyszínekről a legfontosabb ismereteket, mi, tanárok is, néha egy-egy keresztkérdést intézve a tanulók felé.
A tanulók örömmel ismerték fel magukat és egymást a képeken, a korábban megrajzolt plakátokból és képekből pedig tablót készítettek.
Összességében úgy értékeltük, hogy egy nagyon tartalmas, jó hangulatú három napot töltöttünk együtt a Felvidéket bejárva, amire mindenki sokáig fog emlékezni.