2023. június

Értesítés gimnáziumi beiratkozásról

Tisztelt Szülők!

Értesítjük Önöket, hogy a gimnáziumi beiratkozás 2023. június 21-én 9 órától lesz.
Személyes megjelenés csak a külső iskolákból érkezőknek szükséges.
A Bárkányi Általános Iskolából elballagottaknak a beírás automatikus, nem kell megjelenniük.

Iskolavezetés

Elismerésben részesült Lénárt Lászlóné

Lénárt Lászlóné 40 éve 1983-ban kezdte tanítói pályafutását. 1988-tól tanított a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. Az iskola átszervezésével alapító tagja lett a 2013-tól működő Páter Bárkányi János Katolikus Iskola nevelőtestületének. A gyermekeket magas színvonalon tanítja elsősorban a matematikai készségek elsajátítására, akik számos iskolai és megyei matematika versenyen bizonyították felkészültségüket. Igy került kapcsolatba a szorobánnal, mint fejlesztő eszközzel. Tanítványaival, több mint 20 éve sikeresen vesz részt az országos bajnokságon, nem egyszer megszerezve az első helyezést. Tapasztalatait munkaközösség-vezetőként adta tovább kollégáinak, kamatoztatta megyei szintű tanulmányi versenyek szervezésével. Az iskolai innovációkba aktívan bekapcsolódó pedagógus, számos iskolai program szervezője, megvalósítója. Karitatív, másokról gondoskodó személyiségét a Szécsényi Karitász-csoport tagjaként a szülők és városunk rászoruló polgárai is többször megtapasztalhatták. Kollégái is mindig számíthatnak támogatására.

 

Elismerésben részesült Urbányi Tamás kollégánk

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) 35 éve rendezi meg a diákolimpiát, szervez sportversenyeket és sportfesztiválokat, amelyeken évente több százezer gyermek vesz részt. Ezen események megszervezésébe, a tanulók felkészítésébe számos edző és pedagógus kapcsolódik be elhivatottságból, a sport iránti szeretetből, szabadidőjét is feláldozva, hogy népszerűsítse a mozgásra épülő egészségtudatos közösségi kultúrát, a sportot. Közülük tüntettek ki a diáksportért díj átadásával 2023. május 30-án 21 olyan pedagógust, akik hosszú évek óta végeznek kiemelkedő munkát a diáksport területén. Az átadó ünnepségen Budapesten, Nógrád Vármegyéből intézményünk pedagógusa, Urbányi Tamás testnevelő vehette át az elismerést dr. Maruzsa Zoltántól, a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkárától, és Balogh Gábortól az MDSZ elnökétől. A kitüntetéshez szívből gratulálunk, köszönjük Urbányi Tamás kollégának gyermekeinkért, a fiatalokért, egészségük megőrzéséért tett fáradozását.

Étkezési térítési díjfizetés

  • 2023.06.20. /kedd/ 800-1600
  • 2023.06.21. /szerda/ 800-1600

Tisztelt Szülők!

Értesítjük Önöket az év végi eseményekről:

ALSÓ TAGOZAT:
2023. június 14-én, szerdán tartjuk 10 éves jubileumi hálaadó ünnepi szentmisénket a ferences templomban. A misét Beer Miklós nyugalmazott püspök atya celebrálja.
Kérjük, hogy a gyerekek ünneplő öltözetben jelenjenek meg ezen a napon. Váltóruhát hozzanak magukkal, mert a megszokott rendben, azaz 16 órakor mennek haza az iskolából.
A Szécsényi Kőrösi Alapítvány által hirdetett rajzpályázatra – „Álmaim játszótere” címmel – iskolánk alsó tagozatos tanulói sok szép alkotást készítettek, melynek ünnepélyes díjátadója 16:15 órakor kezdődik a Városi Művelődési Központban. Az Alapítvány munkatársai minden pályázó gyermeket és szüleit szeretettel várnak az eredményhirdetésre!
2023. június 15-én, csütörtökön közös városi GYERMEKNAPI rendezvényen veszünk részt a sétáló utcában. Kérjük a Szülőket, hogy szabadidős nyári öltözetben, zárt sportcipőben és napsugárzás elleni fejfedőben, fényvédővel engedjék gyermekeiket erre a napra az iskolába a megszokott iskolakezdésnek megfelelő időpontban. Eső esetén az iskolában tartjuk meg a tervezett programot.
Ebéd után, 13:30 órakor mennek haza a gyermekek az iskolából. Ügyeletet 16 óráig biztosítunk.
2023. június 16-án, pénteken lesz az utolsó tanítási nap. Ezen a napon a ballagási készületek miatt ebéd után, 13:30 órakor mennek haza a tanulók. Jelzés esetén ügyeletet 15:30 óráig tudunk biztosítani!

Örömmel értesítjük arról, hogy az Erzsébet-tábori pályázatunk sikeres elbírálást kapott, ezért várjuk 2023. június 19 – 23. között 8-16 óráig a napközis táborba jelentkezett gyermekeket.

MEGHÍVÓ
2023. június 23-án, pénteken 14:30 órakor RADICS GIGI KONCERT lesz az általános iskola aulájában, melyre szeretettel hívjuk iskolánk minden tanulóját és a kedves szülőket is!

TANÉVZÁRÓ:
Gimnázium:
2023. június 23-án, pénteken 14 órakor tartjuk a gimnázium épületében a tanévzárót. Azt követően várjuk gimnazistáinkat az általános iskolában megrendezésre kerülő koncertre.
Alsó és felső tagozat:
A koncert után június 23-án, pénteken 15:30 órakor az aulában tartjuk rendhagyó tanévzárónkat.
Kérjük, hogy a táborozók tábori pólóban, a többi tanuló Bárkányis pólóban érkezzen a koncertre, és az azt követő tanévzáróra és bizonyítványosztásra.

Iskolavezetés

Étkezési térítési díjfizetés

  • 2023.06.06. /kedd/ 800-1600
  • 2023.06.07. /szerda/ 800-1600

Előadás