2025. november

Elismerésre méltó eredmény az Analóg November kihívásban

Intézményünk is bekapcsolódott a Szent István Intézet által indított, a „Kapcsolj ki” Mozgalom és az „OUT!” applikáció alapítói által életre hívott Analóg November kihívásba. A digitális önmérsékletre nevelő, játékos program keretében az „OUT!” telefonos alkalmazás segítségével lehetett offline időt gyűjteni.

Az „OUT!” alkalmazás úgy működik, hogy a felhasználó a kiválasztott időszakra – 10 és 120 perc közötti intervallumra – lezárja a telefonját. Amennyiben a vállalt idő alatt nem oldották fel a készüléket, vagyis nem vették kézbe használatra, pontokat kapott a telefon tulajdonosa, valamint az általa megjelölt intézmény is.

A kezdeményezés célja a napjainkban egyre általánosabbá váló digitális függőség veszélyeinek tudatosítása, a mértékletes eszközhasználatra való ösztönzés, valamint a közgondolkodás formálása volt. A program az önmérsékletre nevelés mellett a családokat is segítette a telefonmentes tanulási időszakok kialakításában.

A kihíváshoz – amelyben az iskolák három kategóriában nevezhettek – mintegy 500 magyarországi és erdélyi oktatási intézmény csatlakozott. A kistelepülések kategóriájában iskolánk a szülők, tanulók és pedagógusok által összegyűjtött offline idők alapján a 3. helyezést érte el. 

Köszönjük valamennyi, a felhívásunkhoz csatlakozott családnak, valamint a regisztrált szülőknek és tanulóknak, hogy vállalásaikkal hozzájárultak ehhez az elismerésre méltó eredményhez és az azzal járó díj elnyeréséhez.

Iskolánk összesen 800 000 forint értékben nyert Decathlon- és Libri-utalványokat, valamint egy kávégépet.

A díjakat 2025. december 14-én vehette át iskolánk főigazgató-helyettes asszonya, Ludányiné Bella Szilvia, a szülők kíséretében Budapesten, az Operaház Eiffel Műhelyházában megrendezett ünnepi gálán.

Szenográdi Tamás
igazgató

Jótékonysági bál és szalagavatói rendezvény miatti VÁLTOZÁS!

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a jótékonysági bál miatt 2025. november 14-én, pénteken és a szalagavatói rendezvény miatt pedig 2025. november 21-én, pénteken 14:00-kor mennek haza az alsó tagozatos tanulók a napköziből.

A felső tagozaton tanulószoba nem lesz.

Szükség esetén mindkét időpontban ügyeletet biztosítunk, amit az osztályfőnökök felé lehet jelezni.

Megértésüket köszönjük!

Iskolavezetés

Étkezési térítési díjfizetés

  • 2025.11.10. /hétfő/ 800-1600
  • 2025.11.11. /kedd/ 800-1600

Analóg november

Meghívó – Jótékonysági Bál